Van tudományos vizsgálat az Access Bars mögött?

Dr. Jeffrey L. Fannin neurológust felkérték 2015-ben, hogy készítsen agytérképet (EEG vizsgálatot), miközben embereken Bars kezelést végeztek. A többszörös vizsgálat eredménye sokkolta a szakembert.

Dr. Jeffrey L. Fannin 19 éve végzi idegrendszeri szakorvosként munkáját, és saját bevallása szerint mindig szerette feszegetni a határokat, így azonnal igent mondott az érdekes tesztelésre: miként is működik az agyunk a Bars kezelés közben.

Ha kétkedő vagy azért, ha kíváncsi típus, azért olvasd el a neurológus doktor vizsgálati beszámolóját. (a levelem egy rövidített változat, a teljes beszámoló 11 percben videón, magyar felirattal is látható, hallható itt: https://bit.ly/2HowuCT

 

„Az eredményeket látva leesett az állam.”

 

Egy tudományos vizsgálat eredménye attól lesz megbízhatóbb, hitelesebb, ha sokféle adatbázis alapján elemzünk ki egy kérdést. „Jelen esetben egy sapkát tettünk a megvizsgált ember fejére, 19 elektródával figyeltük az agyának működését, így készítettünk egy EEG-t. Vizsgáltuk az agyat becsukott szemet kérve az alanytól, vagy feladatot megoldva, és rögtön Bars kezelés után. Láttam már sokféle agyat sokféle állapotban, de most először láttam agyat úgy viselkedni, mint amit ebben az esetben láttam. Engem nehéz letaglózni, de most sikerült.”

A Bars kezelés előtti agyi állapot

Az első képen a Bars előtti állapotot látjuk és egy piros pontot, a parietális területet.

A második képen szembetűnő a változás.

A Bars kezelés utáni állapot… meglepő!

De ez csak egy mérés volt a sok közül.

Ezután következett az úgynevezett sLORETA (alacsony felbontású elektromágneses tomográfia) vizsgálat, majd egy harmadik, a háromszögelléses vizsgálat. (a vizsgálatokról láthatóak képek és magyarázatok a videóban itt: https://bit.ly/2HowuCT )

Persze a szakember a Barok futtatása közben is látni szerette volna az agyi működést és a változásokat, így ezt a kérését is teljesítették.

 Az eredmény: a magasabb tudatosságra képes agyi működés

 

A neurológus orvos sok ezer meditáló embert vizsgált meg több éves pályafutása alatt, s arra a következtetésre jutott, hogy amikor a szívet és az agyat együttesen vizsgálta, látványosan magasabb koherenciában működött az emberi agy, vagyis másként dolgozta fel az alanyok agya az információt. Magasabb minőségben, tudatosságban.

Az Access Bars esetében pedig egyértelműen magasabb tudatosságra volt képes az agyi működés, mint a korábban vizsgált meditáló emberek esetében.

A tudomány tehát segített megmutatni, hogy a Bars kezelés során mi történik valójában és milyen eredménnyel.

(a szakmai tartalom alapját adó teljes videó itt érhető el magyar felirattal: https://bit.ly/2HowuCT)

*

Próbáld ki a kezelést Nálam (https://evahorvath.hu/bars/), vagy olvass tovább a blogomon (https://evahorvath.hu/blog/) hasznos tartalmakat és legyen harmonikusabb és könnyedebb a mindennapod Neked is!

Ja és tudod, február 1-4. között Te is megtanulhatod és működtetheted ezt a nagyszerű módszert. Részleteket itt találsz erről a kurzusomról: https://evahorvath.hu/portfolio-item/access-alapozo-kecskemeten/

Horváth Éva

CF, BF, BPF, AFF
Access Consciousness minősített facilitátor
Igen mentor
igen17(kukac)evahorvath.hu

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás